Egy introvertált naplója

16 év után derül ki?!

Kedves Olvasó!

A férjemmel 16 éve vagyunk együtt és idén világosodott meg számomra valami kettőnkkel kapcsolatban. Nem értem eddig miért nem tűnt fel vagy miért nem vettem észre?

A mi kapcsolatunk egy természetes folyamat, nálunk nem volt kérdéses, hogy összeházasodunk, hogy családot alapítunk együtt. Ami természetes, abban nem lehet hiba, az úgy jó, ahogy van, hisz természetes. Épp ezért mindig úgy gondoltam, hogy összetartozunk, mert közös a célunk, hasonló a gondolkodásunk stb.

De nem, ez nem így van. Mi teljesen egymás ellentétei vagyunk. Eddig mit láttam?! Hol voltam?! Mit tettem a szemem elé?!

ellentét

Nem mondom, hogy ez baj, meg hogy most adtuk be a válókeresetet. Nem erről van szó. De igencsak meglepődtem. 16 év az hosszú idő, mondhatnánk még gombócból is sok.

Szóval az utóbbi időben nagyon feltűnt valami, nyilván az elmúlt évek változásai nyitották fel a szemem. Sok volt, nagyon sok, és a gyerekek születésén kívül nem pozitív változások voltak ezek. Ezek a dolgok, amiken keresztül mentünk, megváltoztattak bennünket, őt is, engem is, nem is kicsit. Vagy csak előjött az igazi énünk? A sok probléma miatt én nagyon bezártam, már nemigen vannak barátaim, de én üldöztem őket el magamtól. Nagyon nehezen tudok nyitni bárki felé. Ekkor kezdtem el magam után kutatni, megismerni saját magam, mert nem értettem mi történik velem/velünk.

Most, pár napja megvettem Susan Cain CSEND című könyvét és elkezdtem olvasni, valaki ajánlotta. Az első néhány oldal olvasásakor már tudtam ez tényleg nekem szól, illetve rólam. Ekkor értettem meg igazán, hogy én introvertált vagyok. Őszintén szólva nagyon megnyugodtam és örültem is neki. Egyrészről, hogy végre van neve a dolognak, amitől mindig is rosszul éreztem magam, másrészről úgy éreztem, emiatt különleges vagyok, mert nem tartozom azokhoz, akikhez sohasem akartam, mert iszonyat nagy energiámba került, hogy extrovertáltnak tüntessem fel magam. Mert az introvertált emberek igenis különlegesek, főleg a XXI. században.

A könyv elején van egy 20 kérdésből álló teszt. A kérdésekre Igennel vagy Nemmel kell válaszolni. Megcsináltattam a férjemmel is. Megnéztem a válaszait, összevettem az enyémmel és ekkor igazolódott be, amit sejtettem. Ott volt előttem, látható formában. Én a 20 kérdésből mindössze 3-ra feleltem Nemmel, ő pedig 20 kérdésből 5-re felelt Igennel. (Minél több az igen, annál introvertáltabbak vagyunk. ) Én 85%-osan vagyok introvertált, ő pedig 75%-osan extrovertált, ha számokban szeretnénk kifejezni ezt a megfoghatatlan dolgot….

Kíváncsian várom a következő 16 évet, hogy mit fog kihozni még belőlünk, most, hogy már ezt tudjuk. Bár ez igazából csak nekem volt fontos.

Az ellentétek vonzzák egymást….

 

 

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!